Budai Krisztián Ferenc - p'ARToló

Budai Krisztián Ferenc

Budai Krisztián Ferenc

Ütőhangszeres művésztanár vagyok. Fő hangszeres területem a kézzel megüthető dobok és ütőhangszerek világa. Többször voltam NKA ösztöndíjas. A Langwana című kamaradarabomat a dániai Svitzer kottakiadó jelentette meg 2015-ben. 2015 óta a Meinl Percussion, 2020 óta a Meinl Cymbals endorzere vagyok. 2020-ban megkaptam a Debrecen Kultúrájáért Alapítvány Alkotói Ösztöndíját.

Szerencsére több lábon állok, a tanításnak köszönhetően a családunk helyzete nem vált anyagilag teljesen bizonytalanná. Van egy saját szóló projektem, azzal kapcsolatban szinte minden bevétel kiesett. Illetve emellett szabadúszóként is tevékenykedem, március óta nem nagyon volt munka. A dobsulis projektem az, ami jelenleg “fut”. Mindemellett a pandémia alatt rendszeresen tartottam ingyenes ütő órákat, írtam zenéket is, és új dalokon, darabokon, ütőhangszeres műveken, műsorokon is dolgozom. Az idei év már elveszett, de ezzel a kulturális élet minden szereplője így van.

A fennmaradás a cél, illetve hogy jövőre újult erővel, új ötletekkel tudjak (tudjunk) belevágni.

Támogatásodért köszönetképpen…

befejezem a pandémia alatt előkészített ütőhangszeres műveimet, és ennek hang és képi világát rögzítem, és mihamarabb közzéteszem.

Krisztián Budai – Moving Throught Time
Mystery Solved – Remastered

A Krxternational művész facebook oldalamon szoktam live-olni

Támogatni szeretnél?Minden támogatást nagyon köszönünk!

Kérjük, utalj a művész alább megadott bankszámlaszámára.

Utalásnál ne felejtsd el feltüntetni a p’ARToló nevét a közlemény rovatban, így a művész tudni fogja, honnan érkezett a támogatás. Köszönjük!

Bankszámlaszám: 11600006-00000000-82004194 | Budai Krisztián Ferenc