Szabó Árpád vagyok, hegedűművész, számos pop-rock és világzenét játszó együttes zenésze. Más szakmabelivel együtt rengeteg nyári fellépésünk maradt el sajnos. A jelenlegi állami segítség mellett bizony elkél a közönség támogatása is. Mindenki nevében köszönöm annak, aki segíteni tud a zenész társadalomnak! Egy bíztató levél vagy egy hasznos eszmecsere is annak számít.
Közel 20 éve játszom kizárólag könnyűzenét. Kényszerű kitérőket leszámítva erre épül az egész életem. Szerencsére karrierem még a felfelé ívelő részében van, ettől az évtől különösen sokat vártam. Jelenlegi zenekaraim: Szeder, Cseh Tamás dalai a Vodku Fiaitól, Wigama Lekko, Grecsó-Hrutka Tandem. Ami öröm az ürömben, hogy így az egész tavaszt és valószínűleg a nyarat is itthon töltöm feleségemmel és előző Karácsonykor született kislányunkkal. Biztos vagyok abban, hogy neki ez az első pár hónap talán a legmeghatározóbb egész életében és a körülmények miatt így folyamatos figyelmet és szeretetet adhatunk neki.
Nos ez pont eléggé szívszorító így, de végül is ez az oldal ezért is jött létre.
Egyik zenekarom bemutatkozásába ezt írtam:
Létezik egy “szívesség bank” a világban. Minél többet fektetünk bele mások segítésével, annál nagyobb lesz a hitelképességünk. Ha sokszor jót teszünk, mi is kapunk kérés nélkül. A következetes, kitartó és kőkemény munka mindig meghozza a gyümölcsét, szakmától függetlenül. Harminc év alatt végül én is megtanultam valamennyire hegedülni. 🙂
Nagyon szeretem a kétkezi munka eredményét: legyen az egy finom vacsora, egy szépre takarított autó, egy magunk által felújított lakás, vagy egy szép növény az udvaron, amit mi ültettünk. Ezek kötnek a valósághoz mindenkit, és ez nem elhagyható. Olykor túlvilági állapotba tudom zenélni magam, könnyekig vagy nevetésig, nagyon mélyre és nagyon magasra. A legnagyobb ajándék, ha ebből a közönségnek is jut.
Szabó Árpádot banki átutalással tudod támogatni.