2016-ban végeztem a Pesti Magyar Színiakadémián. Azóta működöm szabadúszó színészként, és ezalatt megjártam A Veszprémi Petőfi Színházat, a Vígszínházat, illetve jelenleg is dolgozom(NÉK) a Szegedi Nemzeti Színháznál, az Udvari Kamaraszínháznál Janus szerepében, illetve a HeArt társulatnál Budapesten.
A jelenlegi helyzet miatt, ahogy sok más kollégámnak, sajnos minden bevételem megszűnt.
Hobbim a dalszerzés, amikből láthattok is majd részleteket később! 😉
TÁMOGATÁSODÉRT KÖSZÖNETKÉPPEN…
Énekelek dalfeldolgozásokat, és saját szerzeményeket is, vagy verset mondok. Ez a dalom ugyan nem a karantén ideje alatt készült, de hamarosan akusztikus verziójával állok elő, addig hallgassátok szeretettel, és ha tetszett…
Ez az időszak sok korlátozással jár, de ugyanannyi korlátozást találhatunk magunkban. Azt gondolom ez a bazárt időszak remek lehetőség arra, hogy magunkkal foglalkozzunk, a lelkünkkel. Így született ez a kis átirat:
Nyilván tudom, hogy nem egyszerű a helyzet, sok rossz hír, a bezártság, a barátok, szerették hiánya, a munka hiánya, a bizonytalanság… De mégis hasznosnak érzem ezt az időszakot! Ajánlom a lassítást, önvizsgálatot erre a lehetőségre. Értékrendszerünk átvizslatását, elengedést mind magunkkal, mind másokkal kapcsolatban!Jó munkát mindenkinek önmagával, és kitartást mindenkinek!Szeressétek Magatokat és egymást! 🤗❤️🙏#selflove #love #szeretet #önvizsgálat #ragyogjatok #válasszátokaszeretetet #karantén #karanténlife #maradjotthon #maradj #otthon #foglalkozzmagaddal#másraisjóezahelyzet
Támogatni szeretnél?Minden támogatást nagyon köszönünk!
Kérjük, utalj a művész alább megadott bankszámlaszámára.
Utalásnál ne felejtsd el feltüntetni a p’ARToló nevét a közlemény rovatban, így a művész tudni fogja, honnan érkezett a támogatás. Köszönjük!
Bankszámlaszám:11773078-00279707 | Károlyi Krisztián
A weboldalon a minőségi felhasználói élmény érdekében sütiket használunk.
Ismerje meg tájékoztatónkat arról, hogy milyen sütiket használunk, vagy a beállítások résznél ki lehet kapcsolni a használatukat.
Adatvédelmi áttekintés
Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.
Amennyiben ez a süti nem kerül engedélyezésre, akkor nem tudjuk elmenteni a kiválasztott beállításokat, ami azt eredményezi, hogy minden egyes látogatás alkalmával ismételten el kell végezni a sütik engedélyezésének műveletét.
Harmadik féltől származó sütik
A harmadik féltől származó sütik a weboldal használatáról részletesebb, elemzési célú információszószerzést tesznek lehetővé, így segítenek weboldalunk ügyfélfókuszú továbbfejlesztésében és releváns ajánlatok megjelenítésében.