Köves Dóra vagyok, színész, énekes, drámainstruktor, a pARToló egyik alapító tagja. Az életem meghatározó része a színház, az éneklés és a szinkron. Mindig is szenvedélyesen szerettem játszani és ezt a játékos kedvet felnőtt koromban sem hagytam el.
Gyerekkoromat meghatározta a”Margitos” lét. Felhőtlenül tanulhattam meg az alapokat. Aztán felnőve is csak a színpad és a kamera érdekelt. 2006-ban leszerződtem Zalaegerszegre, a Hevesi Sándor Színházba. 3 évig stúdiósként, majd színészként játszottam a szerepeim. Hét évadot töltöttem el itt. Ez a néhány év a tapasztalatokról szólt. Sokat dolgoztam együtt olyan színészekkel és rendezőkkel, akiktől rengeteget tanultam. 7 év után visszatértem Budapestre. A Színház és Filmművészeti Egyetemen 2016-ban diplomáztam.
Jelenleg szabadúszóként rendszeresen szinkronizálok, különböző társulatoknál játszom, énekelek és forgatok.
A kialakult járványügyi helyzet szinte minden aktuális munkámat ellehetetlenítette. Leálltak a készülő projektek, nincs több koncert, előadás, pedig nagy terveink voltak… A háttérben persze tovább dolgozunk, hogy ha majd véget ér ez az időszak, újult erővel tudjunk adni, alkotni. Addig is igyekszem online tartalmakkal pótolni az elvesztett lehetőségeket.
Támogatni szeretnél?Minden támogatást nagyon köszönünk!
Kérjük, utalj a művész alább megadott bankszámlaszámára.
Utalásnál ne felejtsd el feltüntetni a p’ARToló nevét a közlemény rovatban, így a művész tudni fogja, honnan érkezett a támogatás. Köszönjük!
Bankszámlaszám:10300002-10367328-49010015 | Köves Dóra Katalin
vagy
A weboldalon a minőségi felhasználói élmény érdekében sütiket használunk.
Ismerje meg tájékoztatónkat arról, hogy milyen sütiket használunk, vagy a beállítások résznél ki lehet kapcsolni a használatukat.
Adatvédelmi áttekintés
Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.
Amennyiben ez a süti nem kerül engedélyezésre, akkor nem tudjuk elmenteni a kiválasztott beállításokat, ami azt eredményezi, hogy minden egyes látogatás alkalmával ismételten el kell végezni a sütik engedélyezésének műveletét.
Harmadik féltől származó sütik
A harmadik féltől származó sütik a weboldal használatáról részletesebb, elemzési célú információszószerzést tesznek lehetővé, így segítenek weboldalunk ügyfélfókuszú továbbfejlesztésében és releváns ajánlatok megjelenítésében.