Philipp György - p'ARToló
  • színház
  • zeneszerző
  • opera

Philipp György

Philipp György

karmester, rendező, énekes. Saját társulatát, az Á la cARTe-ot 2009-ben alapította, azóta a hivatásos énekesekből álló társulat kamarakórusként bejárta a világot, operatársulatként pedig számos sikeres produkciót tudhat maga mögött. Rendezőként és karmesterként a klasszikus zene és az opera fiatal közönségének kinevelését, és ezen műfajok elérhetőbbé, érthetőbbé és közvetlenebbé tételét tartja legfőbb feladatának.

Zenei tanulmányait hegedűn, ütőhangszereken, és fiúénekesként kezdte, majd zeneszerzést és karmesterséget tanult. Tanított a Táncművészeti Főiskolán, a Budapesti Énekes iskolában, a Baltazár Színházban.

A zenés színházhoz az alternatív szférán, később kőszínházi munkáin keresztül került közel (Ágens, Gergye Krisztián, Bárka Színház, Nemzeti Színház, Katona József Színház, Orlai Produkció, Közép-Európa Táncszínház, Magyar Állami Népi Együttes, Kolibri Színház, stb.).

Első operarendezéseinek köszönhetően máig rendszeresen a Budapesti Fesztiválzenekar zenei munkatársa, bariton és kontratenor énekesként főként kortárs és barokk operákban játszik.

Saját társulatát, az Á la cARTe-ot 2009-ben alapította, azóta a hivatásos énekesekből álló társulat kamarakórusként bejárta a világot, operatársulatként pedig számos sikeres produkciót tudhat maga mögött (BFZ, NFZ, BDZ, Amadinda, UMZE, ARTUS, Szent Efrém Férfikar, Savaria Barokk Zenekar, Budapesti Vonósok).

Rendezőként és karmesterként a klasszikus zene és az opera fiatal közönségének kinevelését, és ezen műfajok elérhetőbbé, érthetőbbé és közvetlenebbé tételét tartja legfőbb feladatának. Pár éve működik együtt a Heureka zenei ügynökséggel, és Lombos Pállal, akikkel azóta operaprodukciókat, koncerteket, popzenekaroknak hangszerelt szimfonikus koncerteket hoz létre.

Elérhetőségek

Támogatni szeretnél?Minden támogatást nagyon köszönünk!

Kérjük, utalj a művész alább megadott bankszámlaszámára.

Utalásnál ne felejtsd el feltüntetni a p’ARToló nevét a közlemény rovatban, így a művész tudni fogja, honnan érkezett a támogatás. Köszönjük!

Bankszámlaszám: 11600006-00000000-78634341 | Gattyán Andrea