Pódium Színház - p'ARToló
  • színház

Pódium Színház

Pódium Színház

A 11 éves Pódium Színház idén is új bemutatókkal kezdte meg a 2020-os évadot. Az ország számos művelődési házában, színházában, szabadtéri rendezvényeken, fesztiválokon szórakoztatunk kicsiket és nagyokat egyaránt. Elmondhatjuk, hogy saját, állandó helyünk van Kőbányán, a KÖSZI-ben, ahol otthonra leltünk. Önök nélkül nincs színház, nincs előadás. Játszhatnak nálunk legnagyobb művészek, de Önök nélkül nem érünk semmit.

A Pódium Színházban minden korosztály megtalálja a neki szóló előadást, hiszen a babaszínház a pár hónapos, 1-3 éves gyerekeknek szól, de jól érzik magukat az ovisok, alsós iskolások a zenés mesejátékainkat nézve, a nagyobbak a kötelező olvasmányokból összeállított előadást nézhetik meg, és a felnőttek felhőtlen, vidám perceket élhetnek meg velünk zenés vígjátékaink megtekintésével.

Társulatunk országszerte és határon túlra is utazik, élményt, szórakozást nyújtva mind a hazai, mind a külföldön élő magyar közönségnek.

2020. március közepén azonban minden megváltozott. Épp készültünk vidékre játszani, amikor megcsörrent a telefon, és lemondták az előadást. Aztán szép sorjában a többit. 2 hónapja megélhetés nélkül maradt a társulat. Művészeink színpad nélkül maradtak…

TÁMOGATÁSODÉRT KÖSZÖNETKÉPPEN…

Akinek van lehetősége és módja arra, ha csekély összeggel is, egy “képletes” színházjegy áráért ( akár 1000 Ft.) támogasson bennünket, megköszönnénk.

Ez nagyban hozzásegít az életben maradáshoz. Természetesen a “támogatott jeggyel” bármely előadásunkra el lehet jönni, ha a veszélyhelyzet megszűnik, s végre mi is a színpadra állhatunk. Az adományozók nevét és elérhetőségét felírjuk, s felvesszük velük a kapcsolatot, mely előadásra jönne el szívesen, amit honlapunkon láthat. 🙂 Hálásan köszönjük a segítséget, támogatást.

Elérhetőségek

Website https://podiumszinhaz.hu/

E-mail podiumszinhazszervezes@gmail.com

Cím 2162 Őrbottyán, Arany János utca 21.

Támogatni szeretnél?Minden támogatást nagyon köszönünk!

Kérjük, utalj a művész alább megadott bankszámlaszámára.

Utalásnál ne felejtsd el feltüntetni a p’ARToló nevét a közlemény rovatban, így a művész tudni fogja, honnan érkezett a támogatás. Köszönjük!

Bankszámlaszám: 10700505-68922199-51100005 | Bednai Art NonprofitMűvészeti Kft.