Szép Ernő Színház - p'ARToló
  • társulat
  • színház
  • Budapest

Szép Ernő Színház

Szép Ernő Színház

Elsősorban köszönünk mindenféle támogatást a magam és társulatom, a Szép Ernő Színház nevében. Mint sok más színháznak, nekünk is elmaradt rengeteg előadásunk.

Csak április végéig több, mint negyven. És úgy gondolom, hogy a karantén után sem az lesz az emberek első dolga, hogy színházba rohanjanak. Utazó színház vagyunk és remélem leszünk is. Ha végre vége lesz ennek a helyzetnek, szeretnénk folytatni munkánkat. Ennek feltétele, hogy megmaradjon a lelkesedésünk, a munkánkba vetett hitünk. Sokan vagyunk, akiknek ez volt az egyetlen anyagi forrása.

Megélhetésünk került komoly veszélybe. Köszönöm előre is, ha segítséget kapunk.

Szinovál Gyula, társulatvezető

A Szép Ernő Színházat banki átutalással tudod támogatni.

Elérhetőségek

Website http://www.szepernoszinhaz.hu

E-mail szeszkeszinhaz@gmail.com

Cím 1045 Budapest, Pozsonyi utca 4/F.

Támogatni szeretnél?Minden támogatást nagyon köszönünk!

Kérjük, utalj a művész alább megadott bankszámlaszámára.

Utalásnál ne felejtsd el feltüntetni a p’ARToló nevét a közlemény rovatban, így a művész tudni fogja, honnan érkezett a támogatás. Köszönjük!

Bankszámlaszám: 11704014 20000875 00000000 | SZESZKE Színház Kulturális Egyesület