A TRIP Magyarország legújabb kulturális színtere. 2019 szeptemberétől működik a Batthyány téren állomásozó, 1937-ben épült folyami/ tengeri teherszállító hajón. Friss kortárs művészeti tér, ahol a színház, a cirkusz, a film, a tánc, a zene nemcsak harmonikus egységben szolgálja a közönséget, hanem a műfajok kreatív összeolvadásából olyan produkciók
jönnek létre, amelyek átlépik a hagyományos művészeti korlátokat.
A vírushelyzetre való tekintettel március közepén a kormány rendelkezései nyomán a színházaknak az elsők között kellett bezárni kapuikat. A TRIP azonnal felfüggesztette szokásos működését, tevékenységét áthelyezte a virtuális térbe, és megalapítottuk az Első Magyar Karantén-Színházat. A „Társulathoz” azonnal csatlakoztak azok a művészek, akikkel szoros művészi kapcsolatban álltunk, s a csapat azóta is folyamatosan bővül színházi és filmes kollégákkal. Azt gondoljuk, egy ilyen szélsőséges helyzetre a művészetnek reagálnia kell. Olyan mintákat kell mutatnia, mely segít a nézőinknek feldolgozni ezt a katasztrofális időszakot. Éppen ezért teljesen újraterveztük műsorunkat. Olyan műveket hozunk létre és mutatunk be élő közvetítéseink során, melyek reflektálnak a körülöttünk zajló eseményekre. Felolvasószínházi előadásokat és koncerteket tartunk, websorozatot forgatunk.
Programjainkat csak és kizárólag online követhetik az érdeklődők, de a közvetítések élőben zajlanak. A munkát a közreműködőink ingyen vállalják, viszont mivel több ezer ember egzisztenciája került veszélybe, ez a működési modell nem tartható fenn sokáig. Ezért a lehető legtöbb segítségre van szükségünk, mellyel a működésünk fenntartása mellett a fellépő művészeket is támogatni tudjuk ebben a nehéz időszakban. A színházi projektek mellett fontos szerepet játszik az Első Magyar Karantén-Színház tevékenységében a zene is. Fontosnak tartjuk, hogy a magyar zenei világ se némuljon el ezeken a nehéz napokon. A hajógyomorban kialakított több kamerás rendszer tökéletes lehetőséget nyújt arra, hogy koncerteket is közvetítsünk élőben. Ezzel segítjük a zenekarokat abban, hogy közönségükkel kapcsolatban maradhassanak és minőségi élményt adhassanak nekik biztonságos környezetben.
A világ minden tájára eljutnak majd azok a stream-re tervezett előadásaink, melyeket havi rendszerességgel láthat a közönség. Csak akkor éljük túl, ha összefogunk, ha kitárjuk a kapukat. Együtt erősebbek és jobbak leszünk. Az Önök segítségével. A támogatásával egy olyan innovatív közösség része lesz, mely egyedülálló a világon.