A ZéróPlusz TáncMűvek egy szomatikus szemléletű iskola és alkotóműhely. Hallgatóinkat egy befelé vezető utazásra hívjuk, amely segíti a személyiség feltárását. A forma különböző: kontakt improvizáció, test tudati módszerek, release technika, kortárs tánc, klasszikus balett; az üzenet hasonló: önmagunk és a másik felfedezése, kölcsönös egymásra figyelés, tudatos jelenlét, relaxáció, kreativitás, játékosság.
Otthonunk, az alkotás és a tanulás színhelye a Jurányi Házban lévő ZéróPlusz Tánc Stúdió. Normális körülmények közt itt zajlanak a próbák, itt folynak a táncórák. Képzési programunk személy- és alkotásközpontú. A magyar hallgatók mellett számos külföldi vett részt a kurzusainkon. Mindez a járvány miatt most nagy veszélybe került. Bár minden bevételünktől elestünk, és stúdiónkat nem tudjuk használni, a bérleti díjat továbbra is fizetnünk kell.
Szervezetünk működésének jogi kereteit a Berger Gyula és Barátai Bt. biztosítja. Jelenlegi nehéz helyzetünkben minden segítséget hálásan fogadunk és előre is köszönünk!
TÁMOGATÁSODÉRT KÖSZÖNETKÉPPEN…
Szívesen megosztunk veled régebbi videókat, illetve egy alkalommal szívesen látunk valamelyik óránkon ősszel a stúdióban.
A ZéróPlusz Táncos Képzés keretében tartott online kompozíciós órákon született alkotások, amelyeket a hallgatók készítettek, és adnak elő. A tanfolyamvezető, Berger Gyula folyamatsegítőként működött közre:
Támogatni szeretnél?Minden támogatást nagyon köszönünk!
Kérjük, utalj a művész alább megadott bankszámlaszámára.
Utalásnál ne felejtsd el feltüntetni a p’ARToló nevét a közlemény rovatban, így a művész tudni fogja, honnan érkezett a támogatás. Köszönjük!
Bankszámlaszám:16200010-61179637 | Berger Gyula és Barátai Bt.
vagy
A weboldalon a minőségi felhasználói élmény érdekében sütiket használunk.
Ismerje meg tájékoztatónkat arról, hogy milyen sütiket használunk, vagy a beállítások résznél ki lehet kapcsolni a használatukat.
Adatvédelmi áttekintés
Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.
Amennyiben ez a süti nem kerül engedélyezésre, akkor nem tudjuk elmenteni a kiválasztott beállításokat, ami azt eredményezi, hogy minden egyes látogatás alkalmával ismételten el kell végezni a sütik engedélyezésének műveletét.
Harmadik féltől származó sütik
A harmadik féltől származó sütik a weboldal használatáról részletesebb, elemzési célú információszószerzést tesznek lehetővé, így segítenek weboldalunk ügyfélfókuszú továbbfejlesztésében és releváns ajánlatok megjelenítésében.